A képek is hívhatnak elő illatemlékeket

Gyerekkoromban nem igazán rajongtam a parfümökért. Még manapság is jellemző rám, hogy zavarnak az erős, intenzív illatok, akkor is, ha finomak, kellemesek. Ezt szerintem nagymamámtól örököltem – már ha lehet ilyen dolgot örökölni -, kevés parfümöt bírt elviselni magán, és abból is keveset fújt magára, másokon meg pláne gyakran sokallta a különböző illatokat. Valamiért késő kamaszkoromig fel sem merült bennem, hogy parfümöt használjak, noha számos krémem, és egyéb piperém nagyon finom illatú volt – de talán pont ezért nem éreztem szükségét. Aztán valami megváltozott, és elkezdtem azt felfedezni, hogy milyen illatokat preferálok. A vanília például egy örök kedvenc nálam. Enni is nagyon szeretek mindent, amiben vanília van, vagy vanília ízesítésű (igen, kövezzetek meg nyugodtan, még azt a művi vanília ízt is szeretem), a vaníliás gyertyákkal, parfümökkel és kozmetikumokkal azonban már kritikusabb vagyok. Van az a bizonyos “orrfacsaró vanília” kategória nálam, épp ezért látatlanban nem is merek rendelni semmi ilyesmit. Sok parfümömben található meg egyébként a vanília, és ez gyakran megy át fás-orientális illatokba – ezeket nyilván inkább esténként és alkalmakra használom -, vagy éppen gyümölcsös, könnyedebb fajta virágos irányba – ezeket pedig inkább nappal vetem be.

Az egyik leggyakrabban használt illatom egyébként majdnem tiszta vanília – ennek az esti variációja pedig egy orientális illat, szintén határozottan kiérezhető – “kiszagolható” – vaníliával. De nem használom őket mindennap. Főleg azért nem, mert hozzászoknék az illatukhoz és már nem érezném. Márpedig én elsősorban a magam örömére szeretek parfümöt feltenni, nem másokéra.

A fényképek, boldog emlékeket megörökítő fotók témakörével azonban teljesen máshogy vagyok: a mások és a magam örömére is nagyon szeretem őket fizikai formában is előhívatni, ezt pedig mi mindig a Sootersnél intézzük. Nálunk a családban nagy hagyománya van a fotóknak, a polcaink és a komódok is roskadoznak a közös fotóktól és az emlékektől. Mamáékat pedig már többször is megajándékoztuk egy-egy vászonképpel és fotóalbummal, amit együtt állítottunk össze. Szerintem egyébként az is teljesen rendben van, hogy valaki nem csak a “szeretet-faktort” és az emlékeket nézi egy fotón. A húgom például szereti a művészeti értékkel is bíró fotókat, ezért nem ritka nálunk a fotózás sem, profival karöltve. Ezekből a sorozatokból pedig a kedvenceink a valamelyest beállított, de mégis jól elkapott, önfeledt pillanatok, és ezeket szeretjük a leginkább viszontlátni később, akár egy vászontáskát vagy puzzle-on is. Bízom benne, hogy a gyerekeink is ilyen örömmel nézik majd ezeket a fotókat vissza, mint ahogy most mi! De kicsit mesélnék a Sootersről is: ha nőnek ajándék kategóriában gondolkozol, akkor tuti jó választás! De szerintem nemtől, kortól függetlenül mindenkinek tudsz találni egy-egy jó meglepetést, ráadásul bármilyen alkalomra! Szülinapra vagy karácsonyra egy közös fotóval ellátott bögre? Vagy egy vicces kép évfordulóra, póló névnapra? A lehetőségek tárháza szinte végtelen, és többek között ezt is nagyon szeretem a Sootersnél. Mindenben hozzák ugyanis a tőlük megszokott minőséget, amivel nem véletlen, hogy évtizedek óta az élvonalban vannak a területükön. Az is nagyon fontos szerintem, hogy jól tudtak haladni a korral és a megváltozott igényekkel, és jól építették ki az online felületeiket. Manapság nagyon fontos a kényelem, a praktikum és a gyorsaság is, és ők minden feltételnek eleget tesznek. Emlékszem, hogy legutóbb, amikor rendeltem tőlük, szinte nem is hittem a szememnek, olyan gyorsan megérkeztek a kért képek! Ráadásul nem jár kockázattal a rendelés azoknak sem, akiknek még nincs tapasztalatuk a Sooters szakmai csapatával. Ha ugyanis bármi oknál fogva elégedetlen vagy a megrendelt termékkel, akkor nem kell kifizetni, a Sooters ugyanis teljes körű garanciát vállal mindenre! Férfiak, hozzátok is szólok: nőnek ajándékot többé soha nem lesz problémás, bonyolult, ha kicsit beleássátok magatokat a Sooters világába: romantikusabbnál romantikusabb meglepetésekkel tudtok kedveskedni életetek párjának!

nőnek ajándék

Én tényleg nagyon imádom a képeket… Egy nőnek ajándékként mindig jól jöhetnek a család apraja-nagyjáról készült fotók, legalábbis szerintem. Én ha az unokaöcsémről babakorában készült képeket nézegetem, még a babaillatot is érzem az orromban! Emlékszem, amikor anyukánknak állítottunk össze egy fotóalbumot az unokájáról, nagyon izgatottak voltunk a testvéremmel, mert pár nappal az ünneplés előtt tudtuk csak összehozni. És a Sootersnek hála pont befutott még előző nap a kiválasztott GLS csomagpontra, és már rohantunk is a meglepetésért. Nagyon fontos, hogy náluk a gyorsaság sosem megy a minőség rovására, emellett pedig igyekeznek környezetbarát módon előállítani a fotókat. Szóval én csak jót tudok róluk elmondani.

A kiszállítási opciók is nagyon kedvezőek, mindenki meg tudja találni köztük a számára legkényelmesebb átvételi módot. A budapesti helyszín mellett, ahol a személyes átvétel tud megvalósulni, többféle mód van még országszerte: például a már említett GLS pont, csomagpont és a házhoz történő szállítás is lehetséges természetesen. Néha még nehéz felfognom, hogy ma már ilyen modern világban élünk, hogy minden házhoz jön, de örülök, hogy a Sootersnél nem kell kimozdulnom a házból ahhoz, hogy a legmenőbb ajándékokat szerezzem be, amik szívhez szólóak is.