Vidéken is lehetsz stílusos!

Amióta az eszemet tudom, vidéken élek a családommal, egy aránylag nagyobb faluban. Mindennek ellenére, szerencsére még nem veszítette el azt a varázsát, amit egy ilyen kis közösség nyújtani tud. Nagyjából mindenki ismer mindenkit, segítjük egymást ott, ahol csak tudjuk, és falun belül is, ha tudunk egymástól vásárolunk, ezzel is segítve a családi vállalkozásokat. Nekünk például egy illatszerboltunk van, vagy inkább úgy mondanám, hogy drogéria.

Egyik nap, egy barátnőm anyukája fizetett nálunk, amikor feltűnt, hogy gyönyörű női pénztárcát szorongat a kezében. Azonnal kaptam is az alkalmon, és miután megdicsértem a csinos kis darabot, megkérdeztem, honnan van az új szerzemény. Nevetve mondta, hogy nem fogom elhinni, de az internetről rendelte, pedig ő egy kicsit sem konyít az ilyen dolgokhoz, de amikor görgette a hírfolyamát, belebotlott a https://cipomarket.hu/bor-penztarcak/noi/penztarca oldalba és olyan felhasználóbarát volt az egész, hogy még ő is simán eligazodott rajta.

Mondta, hogy nagyon sok szép női bőr pénztárca volt az oldalon, ezért nagyon nehezen tudott választani, de aztán néhány szűrőbeállítása után csak sikerült megállapodni egy mellett. Megkértem, hogy küldje el nekem a https://cipomarket.hu/bor-penztarcak/noi/penztarca linket, hogy otthon én is körül nézhessek.

Végül így is lett. Lehuppantam a kanapéra, előkaptam a tabletem és felmentem a https://cipomarket.hu/bor-penztarcak/noi/penztarca oldalra kicsi online shoppingolni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon sok jó dolgot lehet innen beszerezni, legyen szó női, gyerek, vagy akár férfi holmikról. Csizmák, cipők, táskák, pénztárcák, bőr övek… szóval, amit csak akarsz. A legjobb pedig, hogy én úgy látom, hogy itt állandó akciók vannak, mert a szűrési lehetőségeknél azt is be lehet állítani, hogy 10 vagy 20 százalékos akciós termékeket szeretnél megnézni. Gondolom, akkor itt mindig van valami, bár erről majd csak akkor tudok biztosan nyilatkozni, ha már egy jó ideje követem az oldalt. Mindenesetre jelen pillanatban a legtöbb terméken van valamilyen akció, úgyhogy szerintem nem szabad kihagyni ezt a nagyszerű lehetőséget senkinek sem.

Aki pedig mondjuk kételkedett eddig az internetes cipővásárlásban, annak van egy nagyon jó hírem, a cipomarket.hu-nak olyan mérettáblázata van, mint ide Buda! Ha jól láttam, már pedig szerintem jó láttam, szinte minden különböző márkához párosítottak egy férfi és egy női, valamint gyerek mérettáblázatot, és fél centis eltérésekkel párosítják a megfelelő méretet. Szerintem azért ez nagyon király, mert én mindig is ódzkodtam ettől a dologtól, végül azért a cipő nem olyan, mint egy felső, hogyha egy kicsit bő vagy szoros, akkor majd megszokod. Itt viszont tűpontosan le tudod mérni a megfelelő méretet.  

Ha szeretnél te is minőségi cuccokat magadnak, akkor tényleg tiszta szívemből ajánlom ezt a webshopot, szerintem nem fogsz benne csalódni. És ahogy Zsuzsi anyukája is mondta: Jajj Rozikám, annyira egyszerű volt elbütykölgetni az oldalon, hogy még én is simán megrendeltem magam ezt a csinos kis pénztárcát!