Nincs kedvenc parfümöm! De nem azért, mert nem próbáltam eleget. Hanem pont azért, mert megszámlálhatatlanul sokat próbáltam már. És szeretem is váltogatni, új illatokat kipróbálni. Nincs is ennél szórakoztatóbb. Már követni sem tudom magamat ebben, kiemelhetnék egy-két emlékezetesebbet, de pont azt akarom hangsúlyozni: boldogsághormont termel számomra a vásárlásuk, a kísérletezés, és az alkalomhoz illőség megtalálása – főleg, ha sikerül. Nekem ez egy hobbi, bármily’ furcsán is hangzik.
Pedig nem mindenben ez az elvem, hogy még ha drága szórakozás is, nem szabad belesüppedni az állandóság unalmasságába. Egy csomó dologban vagyok nagyon is megfontolt. Nem voltam hajlandó például fűtéskorszerűsítés idején elfogadni a párom azon megoldását, hogy néha fűtünk a társasház közös fűtését használva itthon, amikor pedig azt sokalljuk, mert drága a régi a gázkazán használata, valami konvektorral, vagy hősugárzóval azt kiegészítjük… Ehelyett ragaszkodtam, hogy találjunk egy olyan tartós és okos megoldást, mint a hőszivattyú. A páromat az győzte meg, hogy sokan ajánlották az ismerősi körében a Hőszivattyú – Esté Credit kredit oldalát, amit, ha valamiért nem működik a link, így érhettek el: www.rifeng-hoszivattyu.hu.
A legtöbben a Google-ös értékelések közül a CHOFU hőszivattyút ajánlották, és írták, sokaknak szereltek olyat, és például a csendessége miatt népszerű (természetesen amellett, hogy stabilan működik). Mondjuk, ha rákerestek a ” Hőszivattyú – Esté Credit ” címszavakkal, láthatjátok, hogy náluk a termékcsoporton belül rengeteg típus és márka jöhet még szóba.
Nekünk is jól jött a csendesség, mert nem akkora nagy a lakhelyünk, de ők egyébként szereltek már belvárosi lakásokba is ilyesmit (gondolom, nyilván kisebbet, mind kapacitásban, mind helyigényben), de tényleg az okos kivitelezések és megoldások mesterei. Ezt valóban, a tapasztalatukat valóban kifejtő visszajelzésből lehet megállapítani. Nem elég ugyanis ismerni a hőszivattyú típusokat – értsd: magát a terméket, és annak lényegi működését -, hanem meg kell oldani valahogy, hogy az igénybe vevő életterén belül az jól kerüljön elhelyezésre. Ne zavarjon másban és jól üzemeljen. Ők ezt is nagyon értik!
Azt írják még a Chofu japán termékekről, hogy kis karbantartási igényű darabok. Noha ennél a kereskedőnél és kivitelezőnél garanciálisak a dolgok, de azért nem árt már előre jól választani, amihez minden segítséget megadnak egy kifejezetten tartalmas, jól böngészhető, és mindenben alapos leírásokkal operáló weboldalon. Egy 6kW-os teljesítményű, kisebb hőszivattyúról is azt írják, házba is jó természetesen, de ez függ annak hőszigetelési és egyéb tulajdonságaitól. Mármint, hogy elég lesz-e ekkora. Tehát fel kell venni velük a kapcsolatot, és ők majd megmondják, pontosan leegyeztetik velünk, hogy mi lesz nálunk az ideális, és biztosan beválni képes végső döntés. A lelkiismeretesség is jellemző tehát rájuk. Mindenkinek a személyre szabott legjobbat próbálják kiajánlani.
Én sem panaszkodom utólag rájuk semmiben. Magára a hőszivattyúra sem, ami egy sokkal szerethetőbb dolog, mint ez a régi és elavult fűtésrendszerünk, ami előtte volt. És mivel tényleg gazdaságosnak tűnik, már így kevés használat után is, több jut majd ilyen szűkebb időkben is parfümre és egyéb szeszélyekre! Ismétlem, rengeteg márkát és mindenféle megoldást találtok náluk.