A parfüm, ami még a kompresszor olaj szagát is elnyomja, megmentett

Nem is annyira régen történt, hogy állásinterjúra mentem. Már készen voltam, felöltöztem csinosan, ahogyan azt kell. Nagyon izgultam, hiszen egy olyan állásról volt szó, amit nagyon akartam. Úgy döntöttem, hogy nem bízom a véletlenre a bejutást, ezúttal autóval megyek, úgy is nemrég hoztam a szerelőtől, biztosan működik.

Be is ültem és elmentem a helyre, ahol az interjút tartották, de mikor kiszálltam az autóból, észre vettem, hogy nagyon furcsa szagom van. Akkor vettem észre, hogy a fekete táskámról csöpög valami szintén fekete. Azonnal visszaültem a kocsiba és el is kezdtem letörölni a foltot.

Lejött, nem maradt nyoma, hiszen fekete táskán fekete foltól van szó, de a szaga az megmaradt. Próbáltam kideríteni, hogy mi lehetett, amibe bele tettem a táskámat és észre is vettem a tettest. Az anyós ülés előtt egy fekete tócsa állt, a szerelő benne hagyta az autóban a kompresszor olajat.

A kompresszor olaj nem volt rendesen bezárva és az ömlött szét az autóban, én pedig figyelmetlen voltam és bele tettem a táskámat, ami utána olyan szagú lett, mint egy szerelő műhely.

Szerencsém volt, hogy nálam volt a parfüm, ami még a kompresszor olaj szagát is elnyomja. Ez a parfüm a kedvencem. Elég csak keveset használni belőle, mert nagyon erős illata van. Ebben az esetben ez az erős illat pont kapóra jött, mert be tudtam vele fújni a táskámat, így legalább az interjú időtartamára nem szaglottam úgy, mint egy autószerelő műhely.

Egyébként onnan tudtam, hogy pont a kompresszor olaj folyt ki, mert amikor elvittem a szerelőhöz, akkor mondta, hogy kellene vennem valahol kompresszor olajat, mert neki elfogyott és nem tud venni. A kocsim amúgy is egy csomó ideig nála állt, így beleegyeztem a dologba és rendeltem az olajwebshop-hu-ról neki kompresszor olajat, hiszen mégis csak az én autóm szereléséhez kellett neki valamire.

Életem során már többször is kellett olajat vennem az autómhoz, ezeket pedig mindig igyekeztem a lehető legegyszerűbb módon elintézni. Az olajwebshop oldalán elég csak megrendelni az olajat és azt házhoz is szállítják, de van olyan lehetőség is, hogy az egyik boltjukban át lehet venni. Mivel nem nekem kellett a kompresszor olaj, ezért az autószerelő címére rendeltem.

Rendben meg is érkezett, de valahogyan az én autómban kötött ki. Szerencsére nem lett komolyabb baj ebből, lejött a táskámról és a szagát is el tudtam nyomni, viszont ez azt jelentette, hogy rendelhettem egy másikat a kiömlött helyett, hátha legközelebb is szükség lenne rá.

Már rendeltem motorolajat, kompresszor olajat, szervó olajat is az olajwebshopról. Nekem ők a kedvenc olaj beszerző helyem, mert amikor csak annyit vetett nekem oda a szerelő, hogy cserélnem kell a motorolajat néha, azt sem tudtam, hogy miről beszél. Honnan kellene nekem tudnom, hogy mennyi olaj kell az autómba? Azt meg pláne nem tudtam, hogy a sok fajta közül melyik kell nekem.

Szerencsére az olajwebshop oldalán van egy olyan menüpont, hogy olaj választó, ahol az egyes gyártók oldalait lehet felkeresni, ott pedig meg is lehet keresni, hogy a mi autónkhoz milyen olajat kell venni.

Annyira megörültem ennek a segítségnek és annak, hogy nem kellett felhívnom a szerelőt megkérdezni, hogy tulajdonképpen milyen olajat is vár tőlem, hogy azóta is csak az olajwebshopról rendelek. Mindig tartják a szállítás idejét és még sosem kellett csalódnom bennük. Pedig már házhoz is rendeltem tőlük és boltban is átvettem, ahol a kiszolgálás mindig nagyon kedves volt.

Hasznos információ a későbbiekre nézve pedig az, hogy jó, ha az embernél mindig van egy parfüm, mert nem lehet tudni, mikor lesz rá szüksége.